2009. 10. 31. Hetényegyháza

A Hungária Agár Klub Évadzáró Versenyén vettünk részt, ahol Csicsi az első futam után 10 ponttal vezetett, gyönyörűt futott, végig ő volt az élen. Aztán a második körben jó szokásához híven gondolkozott picit és úgy vélte, levágja a fél pályát, hogy a nyúl elé kerülhessen -- a terve sikerült ugyan, csak azt a bírók nem értékelték megfelelően :o) Így a HAK Háziversenyének 2. helyezésével tértünk haza.


 

 

Sugika befejezte a liszenszét és az külön büszkeséggel tölt el, hogy semmi zavaró tényező nem vonhatta el a figyelmét az üldözendő nyusziról. Legközelebb már ő is, mint versenyző lép a pályára!

 

 

 

 

 

 

 

 

2009. 10. 03. Gölle

Az idei évben is megrendezésre került a Göllei Agaras Találkozó, ahol a baráti beszélgetések mellett tét nélküli coursing futamok színesítik a napot. Az árokugrással izgalmasabbá tett futamnak már hagyományai vannak és ezt most Csicsi és Sugi is kipróbálhatta.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2009. 10. 02. Orosháza

Orosháza egyik óvodájába kaptunk meghívást az Állatok Világnapja alkalmából, melynek szívesen tettünk eleget.

 

 

 

2009. 09. 27. Szeged

A Szeged CAC-on Sugika HPJ minősítést szerzett, ezzel bekerült a BIS körbe, Csicsi pedig kitűnőt kapott Hartmann Györgytől, így konkurálthatott a Legyszebb Dolgozó Magyar Fajta díjért.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2009. 09. 26. Kecskemét

Coursing versenyre mentünk szombaton, ahol Csicsi CACL címet nyert, legyőzve ezzel az idei év Európa Bajnokát, Repülj Dr. Bubó "Madarat"! Sugika pedig sikeresen teljesítette a liszensz első felét, tehát túl vagyunk a szóló- és egyik páros futamán, már csak egy újabb páros van hátra és ő is versenyezhet.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2009. 09. 05. Gyula

Az idei Békés megyei vadásznap a Gyulai Várkertben került megrendezésre és mivel tavaly igen jól éreztük magunkat az Szabadkígyósi Kastélyparkban megrendezett ünnepségen, ezt sem hagytuk ki az agarakkal. Szerencsére az eső nem esett sokáig, így egy kellemes napot tölthettünk szép környezetben és emellett sok dicséretben is részesült Csicsi és Sugi!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2009. 08. 22. Orosháza

 

A XLI. Nemzetközi Lóversenyre vittem magammal az agarakat. Nagy öröm számomra, hogy igen jól viselkednek lovak jelenlétében, még a mindig játszani akaró Sugi is kultúráltan vonult el a patások mellett!

 

 

 

2009. 08. 20. Kondoros

 

A Betyár Napokra látogattunk el, ahol Kutyaszépségverseny is volt. Sugika a két éves kor alatti kutyák között tarolt, Csicsi pedig a két éves kor feletti mezőnyben győzedelmeskedett. Kaptunk sok ajándékot és még ennél is több vidám élménnyel gazdagodtunk!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2009. 08. 15. Ősagárd

 

Az idén második alkalommal került megrendezésre az Ősagárdi Agárfesztivál, ahonnan természetesen mi sem hiányozhattunk. A jelmezes felvonulás most is jól sikerült és bár ebben az évben Csicsi nem nyert osztályt, de kitűnő minősítéssel zárt egy igen szigorú bírónál, ráadásul még sosem volt ilyen vidám, mint  itt, Karina felvezetése meghozta a gyümölcsét. Sugika nagyon jó lett, de sebaj, lesz ez még jobb :o)


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2009. 08. 09. Medgyesegyháza

 

Családommal ellátogattunk a Dinnyefesztiválra, ahol az agarak sok kedves kéz által lettek megsimogatva.

 

2009. 08. 08. Szeged

 

A MEOE Szegedi Szervezetének Magyar Kutyafajták Tagozata meghívott minket a Hungarikum Fesztiválra. Természetesen örömmel tettünk eleget a kedves invitálásnak és nem kis sikert arattak az agarak a színpadon! Köszönjük a lehetőséget!

 

 

 

2009. 07. 11 - 12. Szántód

 

Hosszú hétvégét töltöttünk a Balaton mellett az agarakkal. Az idő kellemes volt, az agarak pedig ügyesek. Sugi szépen szerepelt a bírálatok alatt és bár csak nagyon jó minősítést kapott, én büszke vagyok rá. Csicsi mindkét bírálata kitűnő eredménnyel zárult és a másnap megrendezésre kerülő coursing versenyt megnyerve - CACL címet kapott - a hétvége Szépség-Teljesítmény Győztes szukája lett.

 

Csicsi tenyészszemlén is részt vett, ahol a Magyar Agár Klub elnöknőjétől, Szanka Judittól nagyon szép bírálatot és egy tenyészthető státuszt gyűjtött be.

 


 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2009. 07. 05. Hódmezővásárhely

 

Meglátogattuk az Aranyági Utonálló kennel agarait és persze kedves gazdijukat, Lugosi Andit, aki elhívott minket egy emlékezetes kirándulásra Hódmezővásárhely határában. Köszönjük Andinak ezt a kellemes délutánt!

 

 

 

2009. 07. 04. Csorvás

 

Kilátogattunk az aratónapra és sok simogatást gyűjtöttek az agarak.

 

 

 

2009. 06. 20. Gellértegyháza

 

A magyarok ünnepére ismét magunkkal vittük magyar fajtájú kutyáinkat. Egy magyar vizslával, egy komondorral és az én két agarammal arattunk osztatlan sikert.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2009. 06. 20. Hódmezővásárhely

 

Még ezen a délutánon egy coursing edzés is belefért a programba, az agarak legnagyobb örömére.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2009. 06. 06. Törökszentmiklós

 

A magyarok ünnepén a magyar fajták sem maradhattak otthon és hogy az agarak se unatkozzanak, hát egy kis coursing is megrendezésre került Szőke Karcsi jóvoltából.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2009. 05. 30. Kecskemét

 

Második coursing versenyünkön az első futam sikerült jobban és így felkerült a dobogó utolsó fokára Csicsi, ami a népes mezőnyben szép teljesítmény volt tőle!

 

Sugi pedig élete első pályáját teljesítette teljes egészében és ebben a szakadó eső sem gátolhatta meg.

 

 

 

2009. 05. 23. Kaposvár

 

A Kaposvári Egyetem kennelsorának szervezésében kellemes kikapcsolódásban volt részünk, mikor visszatértünk egy csöpp nosztalgiázás keretében az egyetem kutyanapjára. A coursing lassan hagyománnyá válik és nem csak az agarak nagy örömére!

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2009. 05. 01. Tiszasziget

Egy vidám majálison töltöttük május első napját az agarakkal, ahol a magyar fajtás bemutató előtt egy kis coursinggel színesítettük a programot.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2009. 04. 25. Hódmezővásárhely

Csicsi élete első coursing versenyén vett részt, ahol picit túltaktikázta ugyan az első futamot, de a másodikkal szépen felhozva magát és a középmezőnyben végzett.

 

 

 

2009. 04. 19. Makó

Remek bírálatokat kaptunk a MEOE elnökétől, Korózs Andrástól és Sugi a BIS körben a szűkítésbe is bekerült, Csicsi pedig CAC címet kapott. Köszönöm Szandrának és Juditnak az ügyes felvezetést!


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2009. 04. 04. Tiszasziget

Csicsi megszerezte a coursing liszenszét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oldalmenü